2015. július 27., hétfő

Hagyományőr mustra: a Gartai Muskétások



A hagyományőrzés portáján van még söprögetni való bőségesen, de vannak nagyon ígéretes és jó kezdeményezések, illetve olyan csapatok, akik sokat adnak a minőségre, és lehetőségeikhez képest igyekeznek az elérhető legmagasabb szintet hozni.

Gartai muskétások


Egy ilyen csapat indult tőlem nem messze, mégpedig Kapuvárott, a Gartai Muskétások. A név a Kapuvár melletti, hajdan önálló kis település, Garta nevét őrzi, ahová ~ a hajdani Nádasdy – birtokra ~ telepítették le a török idők muskétásait. A csapat ezeknek a harcosoknak a hagyományait kívánja megőrizni és feleleveníteni.

Onnan ismerem őket, hogy nem sokkal a megalakulásuk után felvettük egymással a kapcsolatot, amit azóta is tartunk. Ami számomra nagyon örvendetes, az az volt, hogy a srácok eljöttek – és ahogy idejük engedi, azóta is eljönnek – Győrbe azért, hogy jobban megismerjék a szablya forgatását. Úgy mondták: szeretnék tudni, hogy működik, ha már egyszer ott lóg az oldalukon. 

Ezt a hozzáállást nagyon jónak, csak sajnos nem általánosnak látom a magyar közösségben. Azonban a tapasztalataim pozitívak ezen a téren. Egyre több csapatnál jelenik meg az igény arra, hogy a hagyományőrzés ne csak a viseletbe öltözésben és fel-alá masírozásban merüljön ki, hanem mélyebb, valós kapcsolatba kerüljenek azokkal a harcosokkal, akiket megszemélyesíteni igyekeznek. A közönség sem ostoba, egyre inkább kiszúrja, kik azok, akik tényleg tudják, miről beszélnek, és az eszköz is természetesen áll a kezükben, és kik azok, akik csak suhogtatnak a fegyverekkel. 

Visszatérve a Gartai Muskétásokra, a kezdeti lelkesedés kitartott, és rohamtempóban bővült a felszerelésük. Amennyire én látom, a minőséggel sem lehet nagy gond, hiszen az idei Gyulaffy napokon a Mustra során Áder Attila második helyezést ért el, ami tekintve a zsűrit, igen pozitív visszaigazolásnak mondható. Summa summarum, úgy gondolom, hogy a magyar hagyományőrző szcéna egy értékes és hasznos taggal bővült a Gartai Muskétások színrelépésével! 

2015. július 13., hétfő

Hagyományőrzés

Részt vettem a "Gyulaffy napok Csobáncért" nevű XVI - XVII századra koncentráló hagyományőrző rendezvényen. Nem ez volt az első alkalom, hogy ott voltam, de ez volt az első, amikor péntektől - vasárnapig mint résztvevő töltöttem ott az időmet.
Röviden összefoglalva hihetetlen jó élmény volt. A gyerekeimet is vittem magammal, remélve, hogy élvezni fogják a hétvégét. Nos, ez teljes mértékben sikerült is mind nekik, mind nekem.

A győri csapat

Magáról a programról nem akarok sokat írni, voltak bemutatók, meg várostrom, illetve mustra és bajviadal, akit érdekel, az jöjjön el jövőre. Ellenben van pár meglátásom.
Elsőként, hogy egyes csapatoknak mennyire komoly felszerelése van, míg másoknál azért látni kényszer szülte szükségmegoldásokat is. Ezeknél azt látom, hogy nem az igénytelenség az oka, hanem inkább a pénzhiányt igyekeznek kreatív ötletekkel áthidalni. Viszont égbekiáltó hülyeséget nem láttam, vagy nem vettem észre.

Muskéták

Másodsorban kicsit meglep, hogy azok, akik ennyi pénzt és időt ölnek ebbe, mennyire nem értik az oldalukon függő fegyvereket. Viszont nagyon pozitív élmény ért ezzel kapcsolatban. Több csapat is megkeresett, hogy volna-e kedvem illetve lehetőségem elmenni hozzájuk és valamilyen formában megmutatni nekik a kutatásaim eredményét. Az ilyenekre természetesen mindig igen a válasz. Ebből azt szűrtem le, hogy sok esetben itt sem az igénytelenség, nemtörődömség húzódik a háttérben, hanem egész egyszerűen az ismeretekhez való hozzáférhetőség korlátozott mivolta. Ez azért a jövőre nézve reménykeltő.

Harmadrészt pedig a hangulat volt fenomenális. A Gyula Vezér Lovasbirodalma Tapolca és a Balaton között terül el, így az esti időszakban látogatóból nem túl sok van, néhány helyi fiatal jön  koncertekre. Ez azt jelenti, hogy amikor leszáll az éj, szinte semmi nem marad, ami zavarná a jellegzetes XVI századi hangulatot. A péntek estét például egy török sátorba ülve töltöttük, kedélyes vizipipázással két seymen, egy dervis, és két hajdú társaságában. Nem volt semmi világmegváltás a dologban, hülyéskedtünk, diskuráltunk, de valahogy az ilyen pillanatok elviszik az embert messze, el a hétköznapoktól, de még az évszázadtól is.

Van mit enned,
akad kivel innod.
Van hol aludnod, 
lesz kivel harcolnod.
Van kit szeretned, 
Adatott kit megóvnod.
Gazdag vagy harcos, 
ha ennyi a vagyonod!

Egy csekély kritika fogalmazódott meg bennem a végére. Az esti koncertek - bár a maguk nemében nem voltak rosszak - egyáltalán nem passzoltak a tábor és a rendezvény hangulatához. Véleményem szerint sokkal jobb lett volna, ha estére is valami korhű(bb) muzsika jut, netán valami eseménnyel körítve.

Végvári hadapród

Szóval három dologban vagyok teljesen bizonyos. Az első az, hogy ez a hétvége nekem és a gyerekeknek is maradandó élmény. A második, hogy több ilyen rendezvényre is el fogunk menni. A harmadik pedig az, hogyha Isten és a Párt is úgy akarja, akkor jövőre ott vagyunk ismét Csobáncon.

2015. július 3., péntek

Pool of Rules



The rules in fencing are the abstraction of reallity. All rules teach us one or more important elements of the great miracle what we call: fencing. The level of abstraction depend on the creator of rules also the lesson what the ruleset can teach. This is the authority of the creator. The fencer can make a decision: need he this lesson or not? If yes, he fight under the rules. If not, he can skip.
But the rules of tournament react back to the fencing. Kendo is a very good example. Because of the limited area of valid hit the techniques adapted to the ruleset. If you comparise the motion of old kenjutsu and modern kendo you can see the difference. Or just see the modern saber fencing.
In case of HEMA – now I talk about the longsword fencing, but it works the same way in case of other weapon – I am sure thet we must and we can avoid this kind of specialization. During the IIC I had very valuable discoussion with Daniel Jacquet, and now I have a suggestion.
Nowadays the HEMA community use a lot of different rules which is great. I collect lot of them in the following pages: http://kardazelet.blogspot.hu/p/tornaszabalyoktournament-rules.html

My suggestion is very simply: do a „Pool of Rules” 

This would be a list, where the organiser can find a lot of developed, documented complet rulesets with feedback and experiences from organiser, judges, and fencers. This can make many things easier:

1 – Help for the organiser: If you will organise a tournament, you just pick-up a good and known ruleset.
2 – Help for the fencer: You can now all the possible rulesets, and you can avoid the suprises
3 – Help for HEMA: If we have many rules, we can avoid the specialization and deterioration of fencing.

Few suggested ruleset


OK, but who can do this? At the moment there is only one big international organisation: IFHEMA. I think, if somebody can organise this kind of „Pool of Rules” then IFHEMA could. Many details must to be worked out – process of adoption of rules; process of listing and documentation; how can give a feedback etc – but if this kind of „Pool of Rules” finished can make the life easier for all of us.

What is your opinion about this?

2015. június 30., kedd

IIC



Véget ért az IIC. Az eredmények a neten, de a krónika kedvéért jegyezzük fel ide is.

Rapír:
Faragó Péter 1. hely
Miskolczi Mátyás 4. hely

Hosszúkard
Schunder László 4. hely

a sportág első magyar válogatottja
A szervezésről, rendezvényről nem akarok írni, lévén a válogatott tagjaként, illetve külsősként nem sok dolgom volt vele, a szponzorációt segítettem intézni. Annyit mondanék, hogy az Ars Ensis összeszokott csapata ~ Waldmann Szabolcs, Weisz Attila, Várhelyi Zoltán és sokan mások vezényletével ~ magánszemélyek, cégek (PBT, Regenyei Armoury, Bánsághi Máté, Berbekucz Viktor) és az olyan barátaink, mint a Sárkányosok igazán kitettek magukért, és a csúszások, meg nehézségek ellenére egy remek rendezvényt hoztak össze.

Tény, hogy a HEMA, mint sport elindult egy olyan úton, amihez fel kell nőnie mind az IFHEMA-nak, mind a nemzeti szövetségeknek. Ahogy a lengyel edző, Lukas Majewski mondta az egyik beszélgetésünk alkalmával: Ma egy kis magyar falu, holnap talán Varsó, pár év múlva kit tudja? Lehet, hogy New York!

Személyes oldalról szólva a versenyt komoly felkészülés előzte meg. Heti 4-5 edzés fért bele a munka mellé, sajnos a szabadvívó lehetőségek száma erősen korlátozott volt, korlátozottabb, mint szerettem volna. Ezúton is szeretnék köszönetet mondani Rádi Ferinek az edzői munkáért, nélküle nem szerepelt volna ilyen jól a válogatott. 

A versenyen mindjárt az elején egy erős csoportba kerültem, ahonnan sikerült 3 győzelemmel és 1 döntetlennel csoportelsőként kijönnöm. A legkellemetlenebb ellenfelem a svájci Grassmann volt. Vele 2011-ben mérkőztem először, akkor még nagyon fiatal volt, és az elmúlt évek alatt sokat fejlődött. Ez, és a balkezessége nehéz dióvá tette, a döntetlen abszolút jogos végeredmény. Ebben a csoportban a legemlékezetesebb mérkőzésem a szlovén vívó ellen volt. Végig tartani tudtam a Rádi Ferivel megbeszélt taktikát, és mély, hosszú állásokkal szinte teljesen semlegesítettem az összes akcióját.

A második csoport mérkőzései során hasonló eredménnyel (3 győzelem 1 döntetlen) ismét csoportelsőként jutottam a legjobb négy közé. A kör során volt egy komolyabb mélypont, amikor a lengyel versenyző két ponttal vezetett, de szerencsére sikerült összeszedni magamat, és felzárkózni az utolsó harminc másodpercben 4-4, döntetlenre.
A lengyelek és én
A legjobb négy között első ellenfelem Rafal Kalus volt, az egyik varsói iskola oktatója. Az első három perces küzdelem 3-3 döntetlennel ért véget. Ekkor a szabályok szerint 0-0 állásról meg kell ismételni az egész küzdelmet. Ez a szabály gyilkos. A második menet közepén 2 ponttal vezettem, de ekkor a lengyel versenyző kiegyenlített, tehát újabb ismétlésre került sor. Itt 2-2 állásnál két hibát vétettem, ami egyértelműen a fáradtságra volt visszavezethető. Az első alkalommal elöl hagytam a lábamat, a másodiknál pedig a kezemet. A nagyjából fél másodpercnyi kiesést Rafal jó ütemérzékkel használta ki, így a harmadik párbajt 4-2 arányban megérdemelten nyerte. Életem egyik legkeményebb küzdelme volt ez a kilenc perc.

Sajnos a meccs annyit kivett belőlem, hogy a bronzmérkőzés során Jakub Wrzalik legyőzött, holott őt a csoportmeccsek alkalmával már sikerült megvernem. Ennek ellenére győzelme teljesen megérdemelt volt, ezúton is gratulálok neki! Ezzel a negyedik helyen végeztem, amivel maradéktalanul elégedett vagyok, és a 6-2-2 arányt is elfogadhatónak tartom ilyen szintű ellenfelek ellen.

A lengyel csapat vitte az összesítettet is. Teljesen megérdemelten. A hozzáállásuk, felkészültségük jóval magasabb szinten volt, mint a többi csapaté. Külön profi edzőt hoztak, akinek a taktikai irányítás volt a feladata, és aki ezt maximális hatékonysággal meg is tette. Nem vitás, ez a hozzáállás lesz a jövő annak, aki komoly versenyeket akar nyerni. 

Gondolkoztam az okán ennek a jelenségnek, hogy miért vannak ők jóval előrébb, mint az átlag. Az a tény, hogy a csapatuk – 1 főtől eltekintve – mind saját klubbal rendelkező oktató volt, azt erősíti bennem, hogy ezeknek a versenyeredményeknek a lengyel HEMA – életben komoly presztízse van, ami visszahat egy-egy adott klub népszerűségére is. Emiatt egy versenyeredménybe való invesztálás végső soron reklám a csapatnak, ami több tagot jelent. Ez a hozzáállás a magyar viszonyok között biztos, hogy nem fog elterjedni, de más országokban lehet, hogy eljutnak majd ide a vívók. Emiatt ha a jövőben tartani akarjuk a lépést, ennek a gondolatsornak mentén kell készülni. 
Több profizmus, még több munka. Quid pro quo.

2015. június 19., péntek

Dussak vs hosszúkard

A kódexekben lévő anyagokkal ellentétben a csataterek világában a harcosok gyakran találkoztak az övéktől eltérő fegyverekkel felszerelt ellenséggel. Ezért érdemes a fellelhető kevés számú dusak vs más fegyver forrást alaposan tanulmányozni. A P.H. Mair nevével fémjelzett műben (mixed weapons) akad néhány érdekes darab, hosszúkard, tőr és alabárd ellen. Emellett általánosságban a Hundt - féle töredék is szablya vs rapír párosításról szól, valamint André Paurnfeyndt 1516. évi művében is van egy hosszúkard elleni rövid menet.

A Mair forrásból - lévén nem értek a tőrhöz és az alabárdhoz - a kardos forrást néztem meg. Érdekes menetek, a fordítását megtaláljátok az alábbi linken a Paurnfeyndt-félével egyetemben:



2015. május 28., csütörtök

Szemelvények a Hódoltság Korából

Van a magyar neten egy nagyon-nagyon hasznos és fontos kezdeményezés. Egy újságcikk hívta fel rá a figyelmemet, hogy a magyarországi levéltárak anyaga elérhető, kereshető és kutatható online formátumban is. Sokáig nem haboztam, kicsit turkáltam is benne rögvest.

Kedvenc XVI - XVII századi korszakomból az alábbi végvári és egyéb hadi vonatkozású forrásokat találtam első nekifutásra.


Ez kereken 60 szemelvény, ami nagyon érdekes képet ad a török háborúk árnyékában a mindennapjait élő Magyarországról

2015. május 12., kedd

Szabályrendszerek és tanításaik



Mi, akik vívunk, szeretnénk minél inkább közel kerülni ennek a mozgásformának a legmélyebb aspektusaihoz is. Azonban a vívás egy rendkívül komplex és összetett tevékenység, aminek a célja roppant erősen befolyásolja a különböző technikákat, taktikákat és megoldásokat. Ez nem új jelenség, a történelmi időkben is teljesen más harcmodor kellett egy alakzatban küzdve, egy sikátorban védekezve, vagy pedig egy első vérig tartó párbajt megvívva. Az azonban közös minden valós vívásra, hogy manapság igencsak ritkán lehet autentikus formában művelni őket – tegyük hozzá, szerencsére.

Ebből azonban egyenesen következik az, hogy különböző szabályokkal és/vagy felszerelési tárgyakkal tesszük biztonságosabbá a tevékenységünket, épp úgy, ahogy azt már a reneszánsz és más korok emberei is tették.
Az, hogy a szabályok a valóság egy bizonyos szempontból történő leszűkítései úgy vélem, tekinthetjük axiómának. A leszűkítés szempontjai azonban szabályról-szabályra változnak, és a megalkotójuk értékrendjét, célját tükrözik. Ebből sokszor „hitviták” robbannak ki. Ezek a viták sajnos túl gyakran torkollanak sértődésbe, a másik rendezvényének passzív ignorálásába, rosszabb esetben aktív fúrásába. Pedig szerintem ez nem helyes. 

Úgy vélem, nem létezik egyetlen önmagában üdvözítő szabályrendszer sem. Ha a vívást egy tortának képzeljük el, minden szabályrendszer csak egy szelet a nagy egészből. Akkor ismered meg magát a tortát, ha minél több szeletbe kóstolsz bele. Ugyanis minden szabályrendszer tanít neked valamit, ami része a nagy egésznek., és ráadásul a „nagy egészet” sem könnyű definiálni. Hiszen miről is beszélünk? Csak néhány példa a számtalanból:

  • Szablya versus szablya, esetleg szablya vs valami más?
  •  Megkéselhetlek harc közben? Vagy az tilos? Máris egy szempont, amit figyelembe kell venni. 
  • Ketten vagyunk, vagy egy csata kellős közepén csapunk össze? Két teljesen eltérő szituáció. 
  • Egy XIX századi párbaj meg nem is hasonlítható egy végvári viadalhoz. Melyiket szeretnénk vizsgálni?
Soha nem született még ember, aki az erőszak jelenségét teljes egészében ismerte volna. Ember erre képtelen, egyszerűen nem elég rá egy emberi élet. Hatalmas területeket járhat be, de mindent soha nem ismerhet meg. Innentől kezdve pedig roppant szűklátókörűségre utal egy-egy szabályrendszert piedesztálra emelni, vagy fordítva: lehúzni.


Az tehát a szabályrendszer megalkotójának joga és lehetősége, hogy maga döntse el, mely aspektust emeli ki, és melyiket tiltja. Az pedig a vívó felelőssége és joga, hogy megismerve a szabályrendszert, eldöntse, hogy akarja-e azt a tapasztalatot, amit azon keresztül nyerhet, vagy sem. Mindegyik döntés teljesen érthető és nem minősíthető. Sem a vívó oldaláról a szabályrendszert nem kell minősíteni, sem a szabályalkotó oldaláról a részvételre vonatkozó döntést, az udvarias és jószándékú kritika határain túl. Egyet tehet mindegyik fél: tiszteletben tartja a másik döntését. 

A másik, ami ebből következik, hogy magadat korlátozod, ha csak egy rendszerben gyakorolsz és ilyen-olyan indokokból elutasítod a tapasztalást más rendszerekben. Hiszen az csak egy szelet a tortából, és sosem tudod meg, milyen ízeket rejt még a nagy egész. Leírom példának, hogy nálunk ez miként működik:

Az én célom a vívás tanításával az, hogy a végvári katonai harcmodort kutatva és oktatva segítsem a vívóimat határozott, tudatos és ravasz vívóvá válni. Ehhez számos dolgot használunk, de témánál maradva alapvetően 4 szabályrendszer szerint vívunk. Ez már nagyon hamar elkezdődik, az edzések után a teljesen kezdőnek is van lehetősége becsatlakozni a szabadvívásba. Nem kényszer, lehetőség, de még senki nem bánta meg. A szabályrendszerek, és amit tanulni lehet belőlük:

„Bajvívás”
6 méter átmérőjű körön belül megy a küzdelem. Nem számoljuk a pontokat, találatokat. A harcnak vége van akkor, ha

  • Az illető feladja, mert úgy érzi, elég találatot kapott ahhoz, hogy legyőzzék.
  • Az egyik fél elhagyja a küzdőteret, vagy mert kilökik, vagy mert más okból kimegy.
  • Az egyik fél egyértelmű dominanciába kerül

Ha birkózásra kerül a sor, akkor megállunk, majd a sisakot-fegyvert letéve hasonló szituációból folytatódik a küzdelem a grundbirkózás szabályai szerint.
Mit tanít ez a rendszer: agressziót, harci szellemet, teljes erőbedobást.

„Mérgezett penge”
Egyszerű rendszer. A szablya legapróbb érintése is ér. Nincs fizikai kontaktus, csak fegyver vs fegyver.
Mit tanít: védekezni és csak biztosra támadni

„3 menet 5 érintés” 
A szabályrendszer viszonylag bonyolultnak tűnik, de nem az. Érintésnek számít a pengék találkozása egymással és/vagy az ellenfél testével. Ez utóbbi pontnak számol. Dupla találatnál 1-1 pont mindkét félnek, de csak 1 érintés kerül számolásra. A menet végén az győz, aki az 5 érintésből több pontot szerzett. Ebből a menetből van 3. Célszerű két bíróval csinálni, az egyik az érintéseket, a másik a pontokat számolja.
Mit tanít: Nagyon trükkös rendszer, hiszen a vezetésre álló félnek érdeke a pengék összeütése, míg a másik minden erejével igyekszik elkerülni azt. Ebből következik, hogy a penge feletti uralmat lehet ezen keresztül gyakorolni, illetve a helyzetfelismerést, a taktikus gondolkodást és tervezést.

„Sima verseny” 
Ez a legáltalánosabban elterjedt szabályrendszer. Az apróbb érintéseket nem szoktuk számolni, de ez inkább csak helyi sajátosság.
Mit tanít: általános vívásrutint ad.

Ezen a négyen kívül van még számos másik rendszer, és mindegyiknek van valami célja, üzenete. Mi ezt a négyet használjuk a leggyakrabban, és szerintem ezen a példán keresztül lehet érteni, mire is gondolok. Azt javaslom hát mindenkinek, hogy minél több, egymástól gyökeresen eltérő körülmények között is tegye próbára a tudását. Ezzel nagyon hasznos tapasztalatokhoz juthat. Ezért van az, hogy kifejezetten bátorítom azokat, aki hozzám járnak tanulni, hogy menjenek minél több rendezvényre, szemináriumra és versenyre, mert a minél szélesebb látókörből mindenki profitál, az oktató és a tanítvány is. Hiszen ennek a művészetnek nincsenek élő mesterei, így csak egymástól tudunk tanulni.